Bliszerek.jpg

Ki van a vonalban?

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Helyfoglalási és kedvezményrendszer

Mivel évről évre ismételten tapasztaltunk túljelentkezést a monitortanfolyamunkon, 2018-tól bevezettük a foglalón alapuló garantált részvételt, amely egyúttal lépcsőzetes árkedvezményt is biztosít a korán szerződő hallgatóink számára. Ez a rendszer a korábbi években megszokott ún. "early bird" kedvezményt felváltja és mértékét megnöveli. Ugyanakkor tartjuk magunkat a korábbi tradíciónkhoz, mely szerint a CRA képzésben a foglaló fizetése nem kötelező és nem elvárt, a végső elköteleződést a hallgatók részéről továbbra is a "felnőttképzési szerződés" elküldése jelenti. Szeretnénk azonban a foglaló előnyeire is felhívni a figyelmet, aminek hiányában elképzelhető, hogy a jelentkezőnek nem tudunk helyet biztosítani, és az árkedvezmények sem vehetők igénybe. A foglaló előre történő átutalása során igénybe vehető árcsökkentéseket az alábbi táblázat tartalmazza, látható, hogy a teljes díj összege a 408.000 Ft + ÁFA alapárnál akár jóval alacsonyabb is lehet:            

Fizetési határidő

Foglaló összege

A foglalón felül 2019 januárban egy összegben fizetendő tandíj

Részletfizetési igény esetén foglalón felül 2019 januárban és áprilisban fizetendő összeg

2018. márc. 31.

25.000 Ft + ÁFA

308.000 Ft + ÁFA

156.000 Ft + ÁFA

2018. máj. 31.

40.000 Ft + ÁFA

308.000 Ft + ÁFA

156.000 Ft + ÁFA

2018. júl. 31.

55.000 Ft + ÁFA

308.000 Ft + ÁFA

156.000 Ft + ÁFA

2018. szept. 30.

70.000 Ft + ÁFA

308.000 Ft + ÁFA

156.000 Ft + ÁFA

2018. nov. 30.

85.000 Ft + ÁFA

308.000 Ft + ÁFA

156.000 Ft + ÁFA

2019. január

0 Ft

408.000 Ft + ÁFA

208.000 Ft + ÁFA